Megjelentek KIDSAFEDU kiadványaink
A KIDSAFEDU ONLINE BIZTONSÁG A GYEREKEKNEK A HATÁRMENTI TÉRSÉGBEN
elnevezésű projekt keretében készült felmérés célja, hogy a határmenti térségben képet kaphassunk a gyerekek, fiatalok biztonságos internethasználatáról, feltérképezzük az online térben megjelenő bántalmazás mértékét, az erről való tudásukat, illetve a helyzetre adott lehetséges megoldási válaszaikat. Célunk az is, hogy a kutatás eredményének ismeretében még nagyobb rálátásunk lehessen e téma kapcsán, hogy jobban és hatékonyabban tudjunk segíteni számukra, leginkább a megelőzésre helyezve a hangsúlyt. Hiszünk abban, hogy ha rendelkezésre áll kellő mértékű információ, akkor akár elkerülhető lehet, hogy a gyerekek, fiatalok áldozattá váljanak mind az online, mind az offline térben.
A Futureg és a Hintalovon Alapítvány közös munkája 2021 januárjában indult el.
Az online térben történő minél biztonságosabb és a gyerekek érzelmi, értelmi, testi fejlődésüket a legkevésbé sem sértő módon történő jelenlétet igyekszik a közös projektfolyamatunk a legáthatóbb módon, minőségi oktató, informatív anyagokkal megcélozni, úgy, mint a gyerekeket, fiatalokat, szülőket, felnőtteket és szakembereket.
Hiszünk az összefogás erejében, abban is, hogy a gyerekjogok védelme határoktól független és nem utolsó sorban ily módon lehetőségünk van közösen gondolkodni egymástól tanulni a közös cél érdekében, hogy gyerekeink biztonságosabb körülmények között boldogan fejlődjenek.
Hisszük, hogy a gyerekjog világnézet.
Amennyiben több tanulmányt, kutatáast és esettanulmányt szeretne olvasni, látogasson az oktatási anyagok részre.
A KIDSAFEDU csapat